2013. október 31., csütörtök

2013. szeptember 1., vasárnap

BEZÁROM

Jó, nem tetszik a blog. Szarul írok. Unalmas a sztori. Értem én. Minek komizzatok ha egyszer nem vagytok rá kíváncsiak. Én vágom. De akkor minek iratkoztatok fel? Rosszul esik, hogy majdnem 20 feliratkozó után 0(!!!) komit kapok 4 nap után is:c Most nagyon csalódott vagyok, így az összes blogomat bezárom, talán majd egyszer kezdek egyet ha megnyugszom. Addig is sziasztok:)x Majd valamikor jelentkezem:) A többi blogomat elajándékoztam, de azon is gondolkoztam, hogy bezárom:) Hát azért köszi:/

2013. augusztus 28., szerda

..::chapter 2::..


Drágáim, nagyon boldog vagyok a 19(!!!) feliratkozónak, és a 9(!!!) kommentnek az első rész után. Igazság szerint úgy döntöttem, hogy ezt a blogot folytatom, a többit pedig bezárom, vagy elajándékozom. Van még egy sztori, amit szeretnék blogba önteni', hát majd meglátjuk:) Kérek szépen sok-sok kommentet és sok-sok pipát.  Mostantól gyakrabban lesznek részek, megígérem. Havi 2-3 körül számoljatok:) Kövi rész 12 komment után.xx
millió puszi: Dorii Horan.
Melody Amberson

Itt állok az iskola kapujában, két nagy bőrönddel a kezemben és csukjával a fejemen. Még sosem jártam igazi iskolába, igazi tanórákra, igazi könyvekkel és igazi osztálytársakkal. Nálunk a képzőben egy osztályba voltunk tízen, abból össz-vissz kettő lány, velem együtt. Nekem akkor az volt a normális. Mi van ha kinevetnek? Nálunk olyan óra volt amire épp bejött a tanár. Ha matekhoz volt kedve, akkor kiszámítatta velünk hány fokos rúgással lehet kiverni a támadó kezéből egy közepes méretű pisztolyt. Nem hogy még dolgozatot írtunk’. Nem zsibbasztottuk magunkat azzal, hogy firkantgassunk! Be kellett mutatni egy gumibabán. Eddig azt hittem ez a normális és mindenki ehhez van hozzászokva, de ezek szerint tévedtem.
Oscar még annó’ rendes iskolába járt, csak 23 évesen került be a légitársaságba, és mikor 10 év után nyugdíjba vonult, nem akarta elhagyni az FBI-t. Ha már ő nem csinálhatta, legalább átadta másoknak is a tudását. Aztán a tanítás után közvetítő lett belőle, így most rajtam kívül még 4 embert küldözget mindenféle megbízásokra. De nem ez a lényen, hanem hogy ő elmesélte milyen az iskola. Háromnegyed nyolcra kell beérni a terembe, hol épp az akkori óra fog folyni. Hát nekünk odahaza a képzőben fél hatkor volt ébresztés, egyből 10 kör a pusztán, utána reggeli, majd fél hátkor kezdődtek a kiképzések. 11-től 2-ig volt az elméleti, utána ebéd, majd fél óra pihenő és utána ismét gyakorlás. Este hatkor végeztünk. Vacsoráztunk, zuhanyoztunk és még beszélgettünk vagy hülyéskedtünk. 9-kor lámpaoltás, hogy éberek legyünk másnap. De hát sosem volt aki fent tudott volna maradni tovább, hisz az egész napi edzés elég fárasztó.
Oscar azt is mondta, hogy maximum fél 3-ra végez mindenki, a délutánok és a hétvégék pedig szabadok. Nálunk szombaton szombaton 5-ig tanítás volt, és hatkor ment egy busz a városba, aki akart felszállt, és bemehetett néhány órára a városba. 8-kor viszont már hozott vissza, és aki nem ért időbe a megállóba, az az utcán éjszakázott. Ez egyszer történt meg egy fiúval, és éjszaka a koldusok összeverték. Az eset óta senki sem mert kint maradni. A srácnak elég csúnya sebei maradtak. Hát ő akart bulizni’.
Még olyat is mesélt, hogy óra végén a tanár felad pár oldal feladatot, és azt otthon kell megoldani. Hát az biztos, hogy nem lesz egyszerű beleszoknom az itteni menetbe.

Na de térjünk vissza a valóságba. Még mindig itt állok az iskola kapujában, és nézem a hatalmas épületet. Narancssárga, három emeletes. Az ablakok szegélye négyzetben fehér színű. A hatalmas szárnyas ajtón egyfolytában ki-be közlekedtek a hátizsákos diákok. Az épületet egy hatalmas udvar veszi körül. Minden fa tövében plédeken, iskolatáskákon, esetleg kisebb rendű diákokon fetrengenek. Kezükben könyv, lap top, magazin, körömlakk, kiscica(az meg mit keres ott??) vagy éppen csak beszélgetnek egymással, üres a kezük. Hát ilyen lenne az iskola? Érdekes. De ezt a macskásat még mindig nem értem. A diákok mindenféle öltözékben díszelegnek. A legtöbben átlagos ruhában, -ezek szerint nincs egyenruha, hála az égnek- , de van akin pom-pom lány ruha, focimez, vagy tesiruha. És természetesen az elmaradhatatlan klikkeket is kiszúrtam. A stréberek, a zenészek, a sportolók, a műpicsák, a biológusok, a deszkások, a motorosok, a kockák, az emósok, a gótok, a hippik, az alkonyat fanok, a könyvmolyok, a rosszkislányok, a “mindenen nevetünk” gyerekek, a rosszkisfiúk, a menők, a jó fejek, a röpis lányok, az anorexiások és még így sorolhatnám a csoportokat.
Hosszas gondolkodás és elemzésem után úgy döntöttem megpróbálok láthatatlanul besurranni a koleszbe, amihez átkellet gyalogolnom az egész udvaron, ugyanis az épület az iskola mögött van. Már előre látom, hogy a járda szélén ülők kirakják elém a lábukat, hogy bukjak orra, már az első napomon. Nem! Én nem dőlök be nekik. Én leszek a titokzatos lány aki feltűnés nélkül figyel mindenkit. Éppen ezért még egy kicsit lejjebb húztam a kapucnit, majd tágra nyitottam a nagy fekete kaput. Mindkét bőröndömet magam mögött húzva vonultam végig a sima aszfalton. Sokan megbámultak, tekintetük szinte lyukat égetett a hátamban, de nem foglalkoztam velük. Végre elértem a kollégium ajtajáig. Olyan hangtalanul próbáltam bejutni, mint egy ninja, de hála az iszonyatos géneknek, sikeresen nekimentem egy asztalnak. Bár, ha belegondolok ez még a jobbik eset. Legalább semmi sem tört össze.
- Eltévedt, kis hölgy? -jött egy hátborzongatóan fokcsikorgatós hang mögülem. A fejem olyan hirtelen kaptam hátra, hogy még a hölgy is megijedt. Negyvenes éveit élhette, ruházatától felállt a szőr a hátamon. Egy hihetetlenül szűk térdig érő sötétkék szoknyát és egy fehér buggyos inget viselt, a szoknyához passzoló blézerrel. Bőr, -javítom magam, idős bőr színű, tehát olyan zöldes barnás- színű nejlon harisnyájára egy pár számmal kisebb 5 centi magas lakkcipőt bujtatott. Már csak a favonalzó hiányzott a kezéből, hiszen a szoros konty és a szigorú pillantás rávésődött a fejére. Az a tipikus, " mindenbe bele ütöm az orrom, rövid a szoknyád magas a cipőd " néni volt. Minden gyerek rémálma egy ilyen nő.
- Öhhm... -makogtam. -a 201-es szobát keresem. Az iskolába fogok járni.
- Kövessen.
Én jókislány módjára mentem a banya után, tartva az egy méteres távolságot, nehogy véletlen nekiütközzek és kapjak a haragjából, amiből azt hiszem nem szenved hiányt.
- És itt is van. 201. A lakótársai azt hiszem a városban bóklásznak, estére jönnek. Addig pakoljon ki, rendezkedjen be és pihenjen. -lökött be az ajtón. - Viszlát. -csapta rám, akkora lendülettel, hogy szerintem még az ablakok is megremegtek. Remek dolgom lesz itt.
A bőröndöt az ágy alá csúsztattam, ráérek. Vettem egy nagy sóhajt, majd a szabad ágyra ültem. Hogy honnan tudtam kiszűrni melyik az enyém? Az összes többin hatalmas kupac ruha, sminkek és sörös üvegek díszelegtek. Ízléses. Körül néztem a szobában. Barack színű falak, sok tükör, puha szőnyegek, popsztárok poszterei a falon, ruhák minden mennyiségben és az elengedhetetlen tini-szoba kellék, az égősor  a tükör vagy éppen az ágy körül. Ezzel végeztem is a terepszemlével.
Időközben feltűnt, hogy a nagy szobához tartozik egy apró fürdőszoba. Úgy döntöttem felfrissítem magam, majd körülnézek a suli udvarán. A bőröndöt kihúztam az ágy alól, majd kikészítettem egy laza "körülnézős" összeállítást. Semmi komoly, fehér trikó, fekete rövidnadrág, necc harisnya és egy fekete tavaszi csizma a hozzáillő fekete táskával. Kezdésnek megfelel. Egy törülközős és egy doboz cseresznyevirág illatú tusfürdőt is kivettem, majd inden cók-mókommal bezártam magam a fürdőszobába. A forró víz alatt bizserget a bőröm. Teljesen ellazultam, szinte észre se vettem, mikor már vagy 20 perce áztattam magam. A bőröm teljesen beráncosodott. Elzártam a vizet, kiszálltam a zuhanyfülkéből majd magam köré tekertem egy fehér törölközőt. Szárazra dörzsöltem magam, majd magamra kaptam a friss ruháimat. Teljesen frissnek éreztem magam. Hajamat egy egyszerű kontyba kötöttem a fejem tetején. Egyszerű és kényelmes viselet.
Magamra kaptam a lábbelimet is majd lekocogtam egészen az udvarig. Napszemüvegemet a szemem elé toltam, és úgy sétáltam végig a szórakozó diákok között.
Mikor egy nagy fiúcsapat mellett haladtam el, nagy pusmogás követte lépteimet. Ők olyan "menő gyerekek" lehettek, bár megtudom érteni, a kinézetük abszolút makulátlan.
- Hé, új csaj! -kiabált utánam az egyik. Mondata hatalmas nevetésben ért véget. Remek. Már az első nap nevetség tárgyává váltam, pedig csak elmentem mellettük az udvaron. Jesszus, mi lesz még itt?
- Hé, kislány, állj már meg! -szaladt utánam az egyik. Én mit sem törődve az utánam loholóval ugyan olyan tempóbán sétáltam végig a sima aszfalton.
- Állj már meg basszus! -és rükverc, fék, stop. Abban a pillanatban megálltam, de még mindig nem fordultam hátra. Mint egy szobor mozdulatlanul vártam, hogy üldözőm beérjen.
- Uhh. -lihegett valaki a hátamra.
- Mi kell? -kérdeztem nem túl kedves, elég morbid hangon. Nem hiszem, hogy bájcsevejre jött volna.
- Csak ezt akartam. -mondta pimaszul, majd abban a pillanatba olyan érzéssel markolt a fenekembe, hogy egy kicsit még előre is ugrottam. Én egy percet sem vártam, egy jól irányzott fektetett rúgással a talajra küldtem. Műveletemnek hangos nevetés és füttyölés lett az eredménye. Ennyit arról, hogy láthatatlan maradok. Sikerült már az első nap mindenki figyelmét magamra terelnem.


Hát ez lenne a második rész. Remélem tetszett. Hagyjatok magatok után nyomot;*
És itt az olvasóim facebook csoportja. Csatlakozz.

2013. június 8., szombat

..::chapter 1::..

Melody Amberson

Éppen a Dubai tengerparton iszogatom az alkoholmentes koktélom -om. Oscar ma akar valami nagyon fontos és titkos feladatba beavatni. Biztos meg akar majd lepni, de én felkészülök. Addig is, csak élvezem a napsütést és az italom. Csak bámulok a napba és nem gondolok semmire. Nemsokára ismét kezdetét veszi a kemény munka. Fárasztó mindig megjátszani magad és a ‘célszemély’ nyomában észrevétlenül járkálni. Nem figyelhetem távolról, az sok időt vesz igénybe. Ezért kell beépülnöm.
- Melody! -integetett valahonnan a távolból Zac, a szobapincér, s ezzel felébresztett gondolatmenetemből. Nagyon kedves srác. Minden reggel szerzett nekem fánkot. Pontosan nem tudtam megállapítani a hang teljes forrását. A nap sugarai talán már ki is égették a retinám. Mikor sokáig nézel a napba és elfordulsz, piros foltokat látsz magad előtt.
 - Helló! -integettem vissza. Végre kitisztult a látásom. De fura dolgot csinált, olyan mintha menekült volna. Á. Tehát mögöttem van Oscar. Az emberek megijednek tőle. Mindig fekete kosztüm, fekete napszemüveg, sötétített kocsi, mint a maffiózók. Pedig pont az ellentettje ezeknek.
- Milyen volt a nyaralás? -jön mögülem egyhangúan a kérdés.
- Miért csak volt? -sóhajtottam. Erre az lesz a válasza, hogy kezdődhet a munka. Ismét.
- Van számodra egy feladatom. A repülőn elmondom. -ezzel eltűnt. Vagy is nem vagyok benne annyira biztos. Nem hallottam lépteket, és végig előre bámultam. De hiába, ő a legjobb ebben. Nem véletlenül ő a főnök.
Véget kell vetnem italozásomnak. Leraktam a félig üres poharat a napágy melletti kis üvegasztalra, majd a törülközőm kíséretében elindultam a lakosztályomba. Cuccokat nem pakoltam ki. Már megtanultam, hogy mivel mindig utazok, és általában egy hétnél nem maradok többet sehol, úgy hogy nem pakolok ki sehol. Már a bőröndökben megvan mindennek a tökéletes helye. Felkaptam a poggyászomat, majd rendeltem egy taxit és mint vártam rá a hotel előtt. Nem telt bele 1
0 perc, meg is érkezett, én pedig bepakoltam majd a hátsó ülésre huppantam. Nem szóltam egy szót sem. Maximum az elején annyit, hogy
“a reptérre“. Miközben mentünk, én a telefonomat bújtam. Jó, lehet hogy nem vagyok egy társasági ember, de szeretek divatosan öltözködni. Általában így is teszek, és mivel kevés időm van vásárolgatni, mindig interneten rendelem meg e legmenőbb darabokat. Megmondom a címet, és kihozzák. Így egyszerűbb.
Időközben megérkeztünk a repülőtérre. Kivettem a csomagokat a tartóból, majd az ablakon becsúsztattam a pénzt.
Elindultam a repülők felé, de mivel nem tudom melyikre szálljak fel, ezért csak álltam és böngésztem tovább a mobilamon.
Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Nem ijedtem meg. Ha jó kém vagy sosem szabad hirtelen mozdulatot tenni. Mindig a nyugalmat kell sugallnod, hogy az ellenfél azt higgye nem félsz.
Közben elindultunk az egyik magánrepülő felé, de még mindig nem néztem hátra. Sötétben tájékozódás, hangok alapján felismerés, ilyenekre mind kiképeztek minket. Felszálltunk az egyetlenre, aminek időközben lenyitották az ajtaját. Elfoglaltam a helyem, de a mobilamról egy percre sem vettem le a szemem. Nem lehetek fent semmilyen közösségi oldalon, mert akkor letudnának nyomozni. Mindig más személyazonosságom van. Volt már, hogy az igazi helyett az egyiken mutatkoztam be. Nehéz megjegyezni annyi nevet.
- Miért nem boltban vásárolsz, mint a normális tinédzserek? -törte meg a csendet Oscar, aki velem szembe foglalt helyet. Időközben felszállt a gép és elindultunk valahova. Én még mindig nem lettem beavatva, hogy mi lesz a feladatom.
- Messze nem vagyok átlagos tinédzser. -sóhajtottam. - Meg persze annyi időm van boltokba szállingózni.
- Hát most lesz időd, ez is a feladat része lesz. -mosolygott. Valami gáz van. Vagy is az nekem gáz lesz. Én csak felvontam a szemöldököm, hogy folytassa, de nem reagált.
- Tovább…
- Be kell épülnöd egy amerikai iskolába cserediákként. Sok lány közé. Meg kell találnod melyikük a körözött személy. Van nála egy könyv. A könyvben le van írva valami, amiről még te sem tudhatsz. A te feladatod az lesz, hogy barátkozz össze mindenkivel és derítsd ki hol van a könyv. Itt egy bőrönd. -mutatott a széke mellé. -Ebben megtalálod az iskolai egyenruhát. A neved Anne Cruger. Mindent megtalálsz a táskában. Bulizhatsz, de mindig legyél résen. Te vagy a legjobb nem véletlenül téged küldelek. Meg egy kicsit legalább kiélheted a fiatalkorod. Bulizz! -darálta le. Alig tudtam mindent követni. De megértettem.
- Nem tudom mikor végzel, de ne kapkodd el a dolgokat. Ha kell hónapokig ott lehetsz. A lényeg, hogy a könyvet karcolásmentesen visszakapjuk. - fejezte be. Én erre csak bólintottam és próbáltam bemagolni a nevem.  Hello, Scarlett Cruger, cserediák.

2013. június 7., péntek

..::prolog::..

Sziasztok. A prológus után minimum 2 hétig nem lesz rész:c El kell utaznom egy hétre, plusz még egy hét mire összehozok egy normális részt. De hát majd meglátjuk mi lesz. Sajnos fejlécet még nem sikerült beszerezni. Az a hely, ahonnan az előző blogomba is egy csodás lécet kértem, még nem válaszolt az email-emre:c majd talán nemsokára lesz. Addig is itt egy kis ízelítő a sztoriból...
csók.
Melody Amberson
                     

Nos, hol is kezdjem az én kis történetem. Oh, igen, a kezdetek...
A nevem Melody Amberson. 17. életévemet töltöttem be néhány hónapja. A többi tizenévessel ellentétben én nem a piákon és a fiúkon töltöm ki az energiám. 13 éves korom óta dolgozom. Igen, ez általában meglepi az embereket. De az én munkám nem átlagos. Általános iskola hetedik osztályába jártam, mikor iskolából hazaérve egy nagy darab kopasz fickóval találtam szembe magam, aki a kanapén beszélgetett apuval. Apu magánnyomozó, vagy is nem is annyira magány, hiszem az FBI -nál dolgozott. " Lépj édesapád nyomdokaiba. " -mondta mély, rekedtes hangján. És megint, igen. Ez azt jelentette, hogy én is játsszam el a nyomozósdit. Persze nem állt túl messze tőlem ez az egész, hiszem mindig is szerettem volna valahogy ismertebb lenni. De nem úgy, mint egy énekes vagy táncos. Különleges módon, mint apukám. Másnap a férfi elvitt egy kiképzőtáborba. Ez két évig tartott. Olyan volt mint egy iskola, annyi kivétellel, hogy összesen voltunk húszan és minden délután harci kiképzésben részesültünk. Ez így furán hangzik, pedig nem volt nehéz. 7 különböző nyelven beszélek majdnem folyékonyan. Tizennégy évesen megtanultam élesben lőni, ami később a szenvedélyemmé vált. Különleges érzés egy pisztolyt a kezedben tudni. Aféle adrenalin bomba. Megtanultuk a legtöbb kevésbé 'gyilkos' harcművészetet, bár egy kettővel órákra kilehet ütni az ellenfelet. 15 évesen voltam először bevetésen. Ez abból állt, hogy egy árvaházba kellett beépülni, majd egy szeretetre méltó kislányt játszani, hogy a 'célszemély' engem válasszon. Aztán hazavittek a lakásába, ahol megtaláltam a fegyvereit, amikért az FBI köröztette. Hihetetlen volt, de megérte. Ez volt az első bevetésem, és a parancsnok állítása szerint én erre a 'munkára' születtem. Most vagyok ugye 17 éves. A különböző osztagok versenyeznek a munkámért. Ismert lettem a 'nagyok' között. Hihetetlen érzés. Fizetésben sincs hátrányom, ugyanis egy-egy munkámért rendesen megfizetnek. Hihetetlen, hogy egy havi fizetésből megtudtam venni magamnak egy tengerparti házat. Csodaszép panoráma és mindentől elzárva... tökéletes. Nekem nem a nagyvárosi nyüzsgés kell. Nem. Egy eldugott, de még is modern viskó az erdő közepén. Valami ilyesmiről álmodozok. Kapcsolat téren még sehogy sem állok. Várom a hercegemet, akinek nem volt jegye a gyorsvonatra... de hát egyszer majd engem is eltalál Cupido nyila, nem? Egyenlőre még a munkámra kell koncentrálnom. Ez az elsődleges célom. A nagyfőnök, az az Oscar valami hatalmas munkával akar megbízni.Olyasmit említett, hogy ez egy hosszas feladat lesz. Bár nem tudom, mennyit jelent a 'hosszas' szó. Van egy barátnőm, aki ugyancsak velem járt egy 'iskolába'. Ő Jess. Nem nagyon tudjuk tartani a kapcsolatot, mert amint befejeztük a kiképzést, mindenkit másik országba helyeztek. Én most jelenleg Hawaii -n vagyok. Két hete nincs munka, ezért a 'nagy bevetés' előtt nyaralok egy kicsit, ami belátom igencsak rám fér. Nos, ennyit rólam... Egyenlőre.